FANDOM


Az ország egyik első számú rockeréből hogy lehet valaki elborult agyú UFO-hívő? Megkapjuk a választ, ha megnézzük Pataky Attila röppályáját.

Pályája

A miskolci rocker a 70-es években robbant be az Edda Művek élén a hazai rockzene világába. Az eredeti zenekar 1983-ig tolta a szekeret, és Pataky gyakorlatilag azóta ezen a hírnéven úszik.

A feloszlás után viszont sok érdekes dolog történt. Egyrészt új formáció alakult, ahol már kizárólag Pataky írta a szövegeket.[1] Érdemes megfigyelni, hogy innentől sokkal több elvont szövegük van, az idő múlásával spirituális felhangokat is felbukkannak.

Az első törés a vendéglátózás volt, először Norvégiában, majd jópár évvel később, a mulatós reneszánszát (és addigi saját hírnevét) meglovagolva Lajcsival a Dáridóban. Zenei körökben a mulatós mindennek a legalja, így a rajongók egy részének hatalmas csalódás volt a dicső rockert hallani, ahogy eladja magát az "igénynek".

Attila emellett erősen ezotéria-párti. Ez nyomon követhető dalszövegeiben is. Gyakran nyilatkozik a témában, állította már, hogy

  • találkozott köztünk élő UFO-kkal[2] [3] [4] [5] és persze a NASA hazudik[6]
  • személyesen ismeri a kamu chemtrailes pilótát[7], akit egy Indexes újságíró talált ki
  • kozmikus energiákat szed le magának[8]
  • keményen 65.000 éves[9].

Egészségi állapota

Az utóbbi időben nem túl jó az egészségi állapota, de ahogy ezt kommunikálja a világ felé, az elképesztő.

Miután vastagbél rákot diagnosztizáltak nála, az utolsó ötlete volt kórházba menni. "Kérte a sejtjeit"[10], hogy gyógyuljon meg, és Germán Medicínás emberekkel gyógyítatta magát. Állítólag sikeresen[11].

Elmeállapotáról nem kezdenénk spekulációba. A jeleket látni lehet, kérdés, hogy mihez kezdünk vele.

Források

  1. https://hu.wikipedia.org/wiki/Pataky_Attila
  2. http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/pataky-attila-mindent-elmondott-a-foldonkivuliekrol/e0wy1py
  3. http://24.hu/szorakozas/2014/11/21/pataky-attila-a-vilag-vezetoi-lepaktaltak-az-urlenyekkel/
  4. http://24.hu/szorakozas/2011/08/16/pataky-attila-az-ufok-koztunk-elnek/
  5. http://www.borsonline.hu/celeb/megdicsertek-pataky-attilat-a-foldonkivuliek/77232
  6. http://comment.blog.hu/2017/02/28/pataky_attila_nem_hisz_hanem_tud
  7. http://comment.blog.hu/2015/11/19/pataky_attila_beszopott_egy_index-atverest_es_chemtrailhivo_lett
  8. http://velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/2009/07/28/a_kapuzarasi_panikot_az_talalta_ki_aki_a_cerkajat_elemzi/
  9. http://www.borsonline.hu/celeb/pataky-attila-65-ezer-eves-jol-tartja-magat/122127
  10. http://24.hu/szorakozas/2017/02/25/pataky-attila-megkertem-a-sejtjeimet-hogy-segitsenek/
  11. http://valasz.hu/itthon/pataky-attila-csodas-modon-gyogyult-ki-a-rakbol-vagy-nem-122067

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.